Bishounen Paradise FAQ
Ez a rendhagyó FAQ a szokásoktól eltérően nem a honlap használatával kapcsolatos kérdésekre ad választ, hanem a honlap témájához kapcsolódó fogalmakat igyekszik legjobb tudása szerint tisztázni, illetve saját tapasztalatból táplálkozó útmutatásokat tartalmaz arra vonatkozóan, hogy a magyar anime és manga rajongó hogyan tud hozzájutni rajongása tárgyaihoz itthon és külföldön.
Ebben az FAQ-ban a sokak által már nagyon jól ismert, sokaknak viszont még teljesen új LiveJournalek és Communityk használatával kapcsolatban szeretnénk egy kis segítséget nyújtani.
Mi az a LiveJournal és mit kell tudni róla?
Ha a LiveJournalt jellemeznünk kellene, leginkább egy bloghoz
tudnánk hasonlítani. Tehát a LiveJournal elsősorban egy olyan személyes
blog, ami lehetővé teszi, hogy az emberek leírják a mindennapi
tapasztalataikat, érzelmeiket, problémáikat, tiltott gondolataikat és
lehetőséget adjanak arra, hogy ezekhez mások hozzászólhassanak, véleményt
nyilvánítsanak róla.
A LiveJournal ezen túlmenően azonban a világ legfrissebb és leghasználhatóbb információs újságja is egyben (mint a neve is mutatja: live journal, azaz "élő újság"), hiszen mindenki az aktuális érdeklődésének megfelelő dolgokat írja le bármiről, ami éppen foglalkoztatja. Tehát sokkal több, mint egy hagyományos blog.
Mi az a Community és mit kell tudni róla?
A Community ("közösség" vagy
"közösségi oldal") egy közösségi
LiveJournal, amelyet azért nyitnak meg, hogy az azonos érdeklődési körű
emberek egy helyen megtalálhassák egymást és írhassanak arról, ami
valamennyiüket foglalkoztatja. A Community valójában egy olyan közösségi
blog, amit akár több ezren látogatnak meg naponta, és ha valakinek valamilyen
új információja van az adott témában, azt megossza a többiekkel, a tagok pedig
hozzászólnak a témához.
Az egyéni LiveJournal és a Community között tehát elsősorban az a különbség, hogy míg az előbbibe csak a tulajdonosa írhat bejegyzéseket, addig az utóbbiba minden tag. (Hozzászólást mindkettőhöz lehet írni, ennek feltételeit a LiveJournal vagy a Community tulajdonosa/moderátora határozza meg és állítja be.)
LiveJournal és rajongás
Hogy a fent leírtaknak mégis mi köze van a Bishounen Paradise-hoz? Most következik az a rész, amit valószínűleg imádni fogtok. ^^
A LiveJournal - ahogy azt már írtuk - a világ legfrissebb, legnagyobb és leghasználhatóbb információs újságja. A rajongók - legyen szó animéről, mangáról, BL-mániáról, Jpop-bandák imádatáról, bármiről - milliós tábora ezért elsősorban arra használja fel a LiveJournal oldalak ezreit, hogy az aktuális legfrissebb információkat, letöltési lehetőségeket, művészeti alkotások (fanfictionök, fanartok, asztalképek, ikonok stb.) millióit megossza a többiekkel. S míg a neten a keresőprogramok használatával sokszor vért izzadva jutunk el egy ilyen honlapig - már ha eljutunk egyáltalán - a saját LiveJournalunk segítségével mindez "házhoz jön."
A LiveJournalnek ugyanis van egy zseniális újítása, ami kenterbe ver
minden keresőprogramot (a Google-t is beleértve): ez a
LiveJournal Friends.
Ez az "élő újság" valójában ettől lesz újság. A Friends menüpont itt nem
feltétlenül azt jelenti, mint mondjuk az iwiw-en az "ismerős", ugyanis ide
nemcsak a személyes barátaidat gyűjtheted össze, hanem mindazokat, akiknek az
irományai érdekelnek. A "barátok" itt azonos érdeklődésű emberek, akik
megosztják velünk mindazt, amit rajongásuk tárgyáról tudnak (információk,
pletykák, hírek), találtak (letöltések, képek), készítettek (rajongói alkotások,
írások), és emellett persze megosztani kívánt személyes élményeiket is, ki-ki
vérmérsékletének megfelelően.
Hogy mitől "újság" ez? Hát attól, hogy reggel felkelsz, és amíg a reggeli kávé mellett apukád/férjed/fiad a kezébe veszi az aznapi Népszabit/Nemzeti Sportot, addig te megnyitod a Friends oldalt a LiveJournalen, és máris előtted van, mi minden történt tegnap óta a téged érdeklő témákban. Persze nemcsak a már említett témákban kell gondolkodni. Megkereshetitek a szakmátok, a lakhelyetek, a hobbitok, a kedvenc sportotok vagy tévéfilmsorozatotok, kedvenc írótok, vagy a tiétekhez hasonló háziállatokat tartók közösségét, vagy az ilyen témában írogató magán oldalakat, és ha összeállítottad a "best of"-ot, máris van egy saját, kifejezetten a te érdeklődésedre szabott újságod. Minden reggel, és bármikor, ha egy kis időd van böngészgetni.
Magyarán valamennyi letöltést, fordítást, rajongói alkotást egy helyen, rendszerezve találhatunk meg azonnal, abban a pillanatban, hogy valaki felrakta, és nem kell megvárni, míg a keresőrobot napokkal, hetekkel később rátalál - ha egyáltalán rátalál. (Bővebben lásd lejjebb.)
HASZNÁLATA
Az elmélet után következzék a gyakorlat, mivel akárhogy szeretnénk, a LiveJournalek használatát és értelmét csak a gyakorlatban tudjuk igazán megértetni Veletek. Ne ijedjetek meg, nem bonyolult, csak a többi blog oldalhoz képest egy kicsit más a "mechanikája". ^^
Lássuk tehát, hogy miként tudsz böngészgetni a LiveJournal oldalak között. Ehhez nem feltétlenül kell saját LiveJournal oldallal rendelkezned, de, hogy miért ajánlatos, az alább kiderül.
Munkafelületként nézzük a Bishounen Paradise angol nyelvű LiveJournaljét. Az alábbi linken érhetitek el:
>>http://hijikata_toshi.livejournal.com<<
Nyissátok meg egy újabb böngésző ablakban, majd térjetek vissza az FAQ-hoz és olvassatok tovább.
Minden LiveJournalnek van egy információs sávja legfölül - ez tartalmazza a tulajdonosa nevét és itt lehet bejelentkezni. A LiveJournalek kinézetét a tulajdonos maga szerkesztheti előre megadott sablonok vagy saját ú.n. layout alapján. Ha ingyenes a fiókunk, el kell viselni valahol egy reklámcsíkot is.
Alapból minden LiveJournalnek négy alapmenüje van - több is lehet, de ennyi kötelező:
1. Recent Entries ("Legutóbbi bejegyzések")
2. Archive (calendar) ("Archívum" vagy "régebbi bejegyzések")
3. Friends ("Barátok")
4. User Info (profile) ("Információk a felhasználóról" vagy "felhasználói profil")
Mivel ezeknek a menüpontok nevét a tulajdonos saját szájíze szerint átnevezheti, nem feltétlenül ugyanezzel a címmel találjátok meg őket, de valamennyi LiveJournal esetében látszódniuk kell az oldalon valahol (általában legfelül, a fejléc alatt) valamilyen néven/címszóval.
Az első menüpont alatt az aktuális LiveJournalt lehet elérni, tehát időrendi sorrendben haladva olvashatók a LiveJournal tulajdonos - jelen esetben Aya és Island - bejegyzései. A "Leave a comment" feliratok alatt találhatjátok az aktuális bejegyzéssel kapcsolatos megjegyzéseit a többieknek (ha vannak). Általában csak azok szólhatnak hozzá, akik maguk is LiveJournal tulajdonosok, de léteznek olyan bejegyzések, amelyekhez névtelenül is hozzá lehet szólni bárkinek. (Nálunk például alapból ez a helyzet - addig, amíg nem élnek vissza vele.)
A második menüpont az archívum, amely a régebben beírt információkat tartalmazza. Ha ráklikkeltek, egy naptár fog megjelenni, ahol dátum szerint lehet elolvasgatni a régebbi bejegyzéseket (hasonlóan bármely bloghoz).
A harmadik menüpont a LiveJournal Friends, amely tulajdonképpen a LiveJournal egyik legfontosabb része - erről már írtunk, de később még bővebben olvashattok róla.
A negyedik menüpont pedig a LiveJournal tulajdonosáról tartalmaz információkat.
Ezenkívül valamennyi LiveJournal és Community rendelkezik még egy navigációs menüvel is, amely vagy az oldal tetején, vagy az alján található meg (esetleg mindkét helyen). Itt lehet "lépegetni" általában 20 bejegyzésenként előrébb vagy hátrább.
A LiveJournal nagy előnye, hogy legtöbbször magyar kezelőfelületet használ, és csak bizonyos részei angol nyelvűek. Természetesen rengeteg a magyar nyelvű LiveJournal is, de szép számmal találhatók angol nyelvű LiveJournal oldal, amiket magyarok nyitottak, és akár magyarul is hozzá lehet szólni. ^^
ÉRDEKLŐDÉSI KÖR
Kezdjük
hát bővebben a negyedik menüponttal:
Klikkeljetek a User Info című menüpontunkra.
Az érdeklődésünknél láthatjátok, hogy mely animéket, mangákat stb. adtuk meg kiindulási pontként. Ha ezek közül bármelyikre ráklikkeltek, bejönnek azok a Community és LiveJournal oldalak, amelyek szintén ezt az érdeklődési kört jelölték meg.
Ha tehát pl. ráklikkeltek "abel nightroad" nevére, az alábbi Communityket és LiveJournaleket hozza be:
http://www.LiveJournal.com/interests.bml?int=abel+nightroad
Tehát máris lehet keresgélni Trinity Blooddal kapcsolatos írások, információk, letöltések, doujinshik, ikonok, bannerek, fanfictionök stb. után.
Ugyanezt a célt szolgálja a LiveJournal jobb felső sarkában a Search gomb is, természetesen ott is lehet érdeklődési kör (Interest) alapján keresni.
Az azonos érdeklődési köröket a LiveJournal automatikusan kivastagítja, így ha egy "idegen" érdeklődési körét megnézitek, egyből látszik, hogy miben vagytok vele hasonlóak (természetesen csak akkor, ha a regisztráció után Ti is kitöltitek az érdeklődésetekre vonatkozó adatokat).
A "TAG"-EK
Ha már érdeklődési kör alapján megtaláltátok a nektek való oldalakat és
közösségeket, akkor még mindig itt van az a kérdés, hogy azokon belül hogyan
lehet valamit megtalálni (egy konkrét információt, képet, letöltést).
A Communityk többségében naponta több oldalnyi új információt raknak fel a rajongók. Ezek között keresgetni igencsak nehézkes. Ezért a legtöbb Community kötelezővé teszi az úgynevezett címkék (tagek, ejtsd: "teg") használatát.
A címke tulajdonképpen egy index, egy-két szó, ami alapján könnyebben lehet keresgélni a Communityn vagy a sima LiveJournalen belül - mivel menürendszere sajnos nincs, mint egy hagyományos honlap esetében.
Ha mondjuk a KAT-TUN Love Communityn írsz egy bejegyzést, hogy készítettél tíz új KAT-TUN-ikont, akkor címkeként meg kell adnod azt is, hogy graphics: icons. Így, aki erre a címkére ráklikkel, valamennyi olyan bejegyzést megtalálhatja majd egymás alatt időrendben, ami ikonkészítéssel kapcsolatos. A keresés így pofonegyszerű "házon" belül.
Sok LiveJournal és Community segítségként a bal vagy a jobb oldalon fel is tünteti a tagek listáját, hogy megkönnyítse a navigációt és a keresést. (Nálunk jobb oldalon találhatjátok meg.)
Ahol sajnos címkét nem találtok, ott nem marad hátra más, mint a monoton szövegolvasás és keresgélés az archívumban. Ez komoly hátránya számos LiveJournal oldalnak.
(Egy apró megjegyzés: valamennyi LiveJournalnak és Communitynek van tag listája, amit az alábbi módon tudtok elérni: LiveJournal vagy Community link/tag. Azaz pl. a Bishounen Paradise LiveJournal tag listájának elérhetősége: http://hijikata-toshi.livejournal.com/tag
Ez a módszer természetesen csak akkor használható, ha a tulajdonosok/moderátorok aktívan használják is a tag-rendszert.)
"LIVEJOURNAL FRIENDS"
Klikk ide:
http://hijikata-toshi.livejournal.com/friends
Láthatjátok, hogy továbbra is a Bishounen Paradise LiveJournal
oldalán vagyunk, tehát nem "mentünk" sehová. Az itt található bejegyezéseket
azonban nem Aya és nem Island írta, hanem azok, akiket felvettünk a barátaink
listájára. Ha bármely barátunk ír a saját LiveJournaljébe, mi itt azonnal
elolvashatjuk, hogy mit írt.
Ha pedig bárki bármit ír abba a Communitybe, ahol tagok vagyunk, mi itt azonnal elolvashatjuk (és akár hozzá is szólhatunk), nem kell naponta többször felmenni az adott Communityre megnézni, hogy történt-e valami frissítés. Úgy is mondhatnánk, hogy "házhoz jön" a friss infó. ^^
Tehát, mint azt kicsit feljebb már kifejtettük, kaptunk egy olyan "élő újságot", amely másodpercről másodpercre frissülhet új információkkal, amely a saját szájízünknek és érdeklődésünknek megfelelő "cikkeket" tartalmaz, tehát pont arról olvashatunk benne, ami érdekel bennünket.
Ha pedig mi írunk valamit a saját LiveJournal oldalunkra, a barátaink szintén olvashatják ezt a saját LiveJournal oldaluk Friends részlegén, anélkül, hogy el kellene látogatniuk hozzánk. Kell ennél egyszerűbb és jobb reklám? ^^
Azt azonban még hozzá kell tennünk, hogy a fent már említett biztonsági okokból az "idegenek" sokkal kevesebb bejegyzéshez férnek hozzá bármely LiveJournal Friends részlegén, mint a LiveJournal tulajdonosai. Azaz, mi azoknak a védett bejegyzéseit is látjuk, akikkel barátságban vagyunk, míg a kívülállók csak azokat, amiket nem zároltak.
Ahhoz, hogy barátként bárkit bejelölhess, neked is LiveJournal tagnak kell lenned, tehát nyitnod kell egy saját LiveJournal oldalt. Ennek mikéntjéről még lesz szó.
Ahogy azt a
User Info menüpont alján láthatjátok, nálunk is fel vannak
sorolva azok a Community oldalak, ahol tagok/figyelők vagyunk, illetve azoknak a
LiveJournal tulajdonosoknak a nevei, akik a "barátaink". Bármikor
bejelölhetünk bárkit barátként, aki vagy visszajelöl minket, vagy nem.
Vannak olyan LiveJournalek, ahol valamilyen kritériumot adnak meg azért, hogy cserébe felvegyenek barátnak vagy tagnak. (Ilyesmi lehet pl. az, hogy kötelező egyet hozzászólni a LiveJournalhez és írni magunkról három sort.) Ennek oka természetesen az, hogy sok LiveJournal tulajdonos valóban blogírásra is használja a LiveJournaljét, és sokszor olyan privát, magánéleti dolgokról írnak, amelyeket nem szeretnének megosztani vadidegenekkel. Onnantól kezdve azonban, hogy barát vagy, nemcsak a barátod LiveJournaljének védett bejegyzéseit olvashatod el, hanem megtalálhatod a barátod LiveJournal-bejegyzéseit a saját LiveJournal oldalad "LiveJournal Friends" részlegén is. (Na, ez egy szép mondat volt, aki megértette, annak Aya gratulál. ^^)
"FRIENDS ONLY"
A
LiveJournal
oldalak nagy része Friends only ("csak barátoknak"), azaz
csak azok
olvashatják el a bejegyzéseik részét vagy egészét, akik barátként (Friend)
bejelölték magukat a kérdéses LiveJournalben.
Ez azt is jelenti, hogy "idegenként" sokkal kevesebb információt tudtok elolvasni, mint azok, akik barátok (Friends). Ugyanez a helyzet a Communityk esetében is, csak ott nem barát, hanem tag (member) lesz az, aki csatlakozni akar valamelyik Communityhez.
Ha pl. ráklikkeltek a http://community.livejournal.com/kattunlove nevű Communityre, amely csak és kizárólag a KAT-TUN-nal kapcsolatos (és az egyik legnagyobb) LiveJournal Community, nagyon sok olyan letöltési lehetőséggel kapcsolatos bejegyzést nem fogtok tudni elolvasni, amit mi - akik tagjai vagyunk a Communitynek - meg tudunk nézni. Ezzel a lépéssel tulajdonképpen a Community saját magát védi attól, hogy illetéktelenek hozzáférhessenek azokhoz a szkennelt képekhez, videókhoz stb., amelyet a tagjai megosztanak a többiekkel.
Ha tag vagy, hozzászólhatsz a Communityhez (azaz felpakolhatsz bármit a saját KAT-TUN gyűjteményedből), megköszönheted a többieknek azokat a cuccokat, infókat, pletyiket stb., amelyet ők tettek fel - és természetesen felhasználhatod, letöltheted a számodra fontos és új dolgokat.
Lopni alapból tilos és azonnali szankciókat von maga után! Ha tehát valahová - legyen az fórum vagy bármi más - fel akarsz tenni egy Communityn vagy LiveJournalben talált cuccot, mindenképpen meg kell jelölni a helyet, hogy honnan való (ha egyáltalán a Community szabályzata ezt megengedi), vagy le kell egyeztetni a tulajdonossal. Ez nagyon fontos!
Hogyan nyissunk magunknak saját LiveJournal oldalt? /Az első lépések/
Most bizonyára többekben felmerült a kérdés, hogy miként lehet nyitni saját oldalt a LiveJournal kipróbálására. Nagyon egyszerűen.
>>http://www.livejournal.com<<
A LiveJournal nem honlap. Nem kell hozzá sem html-jártasság, sem honlapkészítési gyakorlat. Egyetlen egy dolog kell hozzá: valami, amit meg akarsz magaddal vagy rajongásaid tárgyával kapcsolatban osztani. Meg egy kis idő, hogy mindezt be tudd pötyögni. (Vigyázat! A LiveJournal veszélyesen addiktív! Ha elkezdted, nehéz abbahagyni. ^^)
Lássuk az első lépéseket:
A LiveJournal teljesen ingyenes, bár aki bizonyos plusz szolgáltatásokat is igénybe akar venni, azoknak fizetős fiókjuk is lehet.
Aki LiveJournalt akar nyitni, hasonlóan egy fórumhoz, vagy egy blog
nyitásához, először a személyes adatait kell beállítania (ez nem iwiw, tehát
természetesen mindenki nicknévvel és ikonokkal nyomul!), majd meg kell,
hogy adja a személyes érdeklődési körét. Minél szélesebb érdeklődési kört adunk
meg, annál többen találhatnak ránk mások. Sok egyéb lehetőség van még további
személyes adatok megadására - születési dátum, iskolák nevei, bemutatkozó szöveg
stb. - ezek kitöltése természetesen nem kötelező.
Kövesd az angol/magyar nyelvű instrukciókat, állítsd be a személyes részlegedet, majd döntsd el, hogy akarsz-e egyáltalán saját LiveJournalt írni, vagy csak másokét akarod olvasgatni. Természetesen ez utóbbira is van lehetőség, ebben az esetben azonban legyél felkészülve, hogy nem biztos, hogy mindenki azonnal barátkozni fog veled, ha nem tud rólad semmit. Egy-két dolgot, információt, nem árt, ha azért közölsz a LiveJournaled profilján magadról, még akkor is, ha nem akarsz rendszeresen frissíteni. Ne feledd: ha belekezdesz az írogatásba, hamar rákapsz az ízére. ^^
Ha ez megvan, ideje újra rákeresni az érdeklődési területeitek címszavaira, és máris kezdhetitek felépíteni a saját LiveJournal- és Community-rendszereteket.
Ha még nem döntötted el, hogy akarsz-e valamit írni a saját LiveJournal oldaladra, vagy hogy pontosan mit akarsz írni, ez ne tartson vissza, amíg gondolkozol, addig is olvasgathatod a téged érdeklő híreket. A saját bejegyzések hiánya nem kizáró oka sem a "barátkozásnak", sem annak, hogy tag legyél egy-egy közösségben.
Layout
A LiveJournal kinézetét - ú.n. layout - megadott sablonok alapján változtatni lehet, így tulajdonképpen egy saját, csinos kinézetű "honlapot" is létrehozhattok. Az igazán szép kinézethez azonban html alapokra szükség lesz, és a saját layout készítése igényel némi jártasságot a LiveJournal működésében. Csak haladóknak ajánljuk. Addig is válasszatok a LiveJournal által felajánlott sablonok közül, vagy keressetek kész sablonokat, ugyanis sok LiveJournal felhasználó a saját layout sablonjai megosztása érdekében vezeti a saját oldalát, és náluk részletes instrukciókat is találtok arra vonatkozóan, hogy a sablonjaikat miként tudjátok a saját oldalatokon alkalmazni. (Ezek az információk általában angolul vannak, tehát ehhez haladó nyelvtudás kell.)
Hogyan Lehetek valahol tag?
Communityhez
általában rögtön lehet csatlakozni, még akkor is, ha soha semmit nem írtál a
saját LiveJournaledbe. Nézz körül az érdeklődési körödnek megfelelően,
hogy melyik Communityt tartod szimpatikusnak - érdemes olyanokat
választani, amiket rendszeresen, napjában többször frissítenek, valamint sok
tagot számlálnak -, majd a Community fejlécénél klikkelj a "Join this
Community" gombra. Utána természetesen a barátaid közé fel kell venned magát
a Communityt - esetleg annak a "tulajdonosát" - és máris tag lettél.
(Előfordulhat, hogy egy moderátori engedélyre még néhány órát várni kell, de nem
jellemző.)
Ha ezután visszamész a Community kezdőlapjára és ráfrissítesz, felül a fejlécnél már a "You are a member of and are watching" felirat fog szerepelni, és sokkal több bejegyzést olvashatsz el, mint addig. (Kis lakat jelzi a zárolt bejegyzéseket.) A saját LiveJournaled "Friends" részlegén pedig ezentúl valamennyi új bejegyzését olvasgathatod a kiválasztott Communitynek.
Amennyiben egy Communty Friends Only, általános gyakorlat, hogy a Friends Only képnél szereplő bejegyzéshez hozzá kell szólni, és kérni kell a tulajdonost vagy moderátort, hogy vegyen fel benneteket a tagok közé.
Hozzászólások
A LiveJournal oldalak és közösségek bejegyzéseihez lehet hozzászólást
írni. Hangsúlyozzuk: lehet! Nem kötelező! Akkor sem, ha az oldal tulajdonosa ezt
a benyomást próbálja kelteni. Viszont nagyon szórakoztató, és ebben teljesedik
ki a LiveJournal fórumjellege, ugyanis a hozzászólások néha nagyon
érdekes eszmecserékben torkollanak.
Miért jobb a LiveJournal, mint egy hagyományos fórum? Mert nem kell minden titeket érdeklő témával kapcsolatban külön fórumra járnod, és mert egy fórumleállásnál és egyéb bénázásoknál nem száll el minden bejegyzésetek. Amellett a saját bejegyzéseid mellett te magad tudod moderálni a hozzászólásokat anélkül, hogy ehhez saját fórumot kellene nyitnod, így a kőbunkókat, flame-előket egyszerűen, moderátori közvetítés (és ítélet) nélkül törölheted.
Sok helyen ismeretlen/anonim felhasználóként is tudsz hozzászólást írni, ez felhasználónként és bejegyzésenként is változhat, de az a jellemzőbb, hogy a felhasználók csak regisztrált felhasználóknak vagy a barátaiknak engedélyezik, hogy hozzászóljanak a bejegyzéseikhez.
Természetesen más fórumokhoz hasonlóan be lehet állítani, hogy valamennyi hozzászólásról e-mailben értesítést kaphass.
Egy újabb megjegyzés: Előfordul, hogy a LiveJournal helykihasználás miatt bizonyos számú hozzászólás után "összecsoportosítja" az egymásra válaszoló hozzászólásokat. Ebben az esetben a "Párbeszéd kibontása" vagy "Párbeszéd eleje" gombra klikkelve lehet "kibontani", azaz elolvasni valamennyi hozzászólást. Érdemes. ^^
Saját bejegyzés írása
A LiveJournalbe, mint minden blogba te magad is írhatsz bejegyzést, sőt voltaképpen erről szólna. A művelet egyszerűbb nem is lehetne: klikk a post an entry ("bejegyzés írása") menüpontra, és máris kezdődhet a kibontakozás. Ha egy Communitybe akarsz bejegyzést írni, annak is ez a menete, csak értelemszerűen a megfelelő legördülő menüben akkor nem a saját LiveJournal oldaladat jelölöd be, hanem a közösségi oldalt, ahová írni akarsz. A bejegyzéseket később természetesen lehet szerkeszteni, törölni, akár html nézetben is.
SAJÁT IKONOK/AVATÁROK HASZNÁLATA
Az ingyenes LiveJournal fiókhoz tizenöt avatárt (user pic) lehet elmenteni, amiket kedved, hangulatod, épp aktuális rajongásod, mániáid alapján használhatsz, váltogathatsz, és bármikor le is cserélheted őket. Ha egy avatárt törölsz a gyűjteményből, azoknál a bejegyzéseknél, ahol azt használtad, attól fogva az alapértelmezett avatárod fog megjelenni. (Ha az alapértelmezést megváltoztatod, akkor értelemszerűen az is változni fog.) Ha olyan ikont használsz, amit nem te csináltál, akkor az ikon leírásában illik jelezni, hogy ki készítette.
LJ-CUT
Az
LJ-cutot elég nehéz lenne lefordítani. Voltaképpen egy "kivágott", elrejtett
rész a bejegyzésben, ami linkként jelenik meg. Az a szerepe, hogy a bejegyzés
"címlapja" ne legyen túl hosszú.
Ez olyan, mint az újságban a főcím, ha érdekel, tovább olvasol (ráklikkelsz), ha nem, akkor tovább lapozol (lásd bal oldali képen).
Ha hosszabb bejegyzést készülsz írni, akkor röviden foglald össze, hogy miről szól a bejegyzés, magát a tartalmat, pedig tedd cut alá, így a saját LiveJournal oldalad profilja sem lesz túl hosszú, és a barátaidnak sem kell mérföldeket tekerniük a sajátjukban. Feltétlenül használjátok hosszú írások, sok vagy nagyméretű kép/képek, beillesztett médiafájlok, spoilerek stb. esetében.
Fontos tanácsok kezdőknek
1. Ne jelöld meg érdeklődési körként a yaoi, BL, boy's love szavakat! Természetesen a BL/yaoi Communityk tagja ettől függetlenül is lehetsz. Továbbá légy óvatos egyéb pikáns érdeklődési körökkel is. A saját érdekedben!
2. Ne adj meg több adatot magadról, mint amit feltétlenül muszáj! Az internetet sokan fesztelenül használják, pedig nagyon sok veszélyt rejt. Ha olyasmit írsz magadról, amiről a saját szüleidnek sem beszélnél, ne lepődj meg azon, ha a születési dátumod és az iskolád neve alapján valaki beazonosít és kellemetlen kérdésekkel zaklat a későbbiekben.
3. Mindig minden LiveJournal és Community szabályzatát olvasd
el, ha hozzá akarsz szólni vagy tag szeretnél lenni. Ez valahol rögtön
oldalt szerepel a főlapon (általában a menü alatt), valahol csak címkeként
találod meg, esetleg a User Infoban. Itt leírják, hogy mire ügyelj,
hogyan lehet hozzászólni, mit nem szabad írni stb.
Ha nem akarod, hogy kiutáljanak onnan, légy udvarias és ne egy-két szóval kérdezz - még akkor sem, ha nem tudsz olyan jól angolul. Általában mindenki segítőkész - hiszen a dolog erről szól - és nem szokták leharapni az újoncok fejét. Sőt! ^^
4. Ha valamit leszedsz valahonnan, köszönd meg! A Leave a comment ("szólj hozzá") gomb nem véletlenül van ott minden hozzászólás alján. Ha valaki fáradtságot nem kímélve felpakol egy magazinnyi szkennelt cuccot, örömmel fogja venni azt a két szót, hogy "Thank you". Neked egy pillanat, neki viszont visszajelzés, hogy nem hiába fáradt annyit.
5. Olvass utána, mielőtt kérdezel! Ha új Communityben jársz, értelemszerűen nem ismerheted az ottani szabályokat. Ne szólj azonnal hozzá, olvasgasd egy pár napig, hogy képben legyél, ki mit szokott beleírni. Nem szeretik, ha ugyanazt a témát ötvenszer feldobja valaki. Ha megkérdezed, hogy "hol található meg a Vampire Knight 10. epizódja felirattal?", lehet, hogy elküldenek melegebb éghajlatra, mert valaki ugyanezt kérdezte meg egy héttel ezelőtt és akkor már válaszoltak - vagy valaki fel is pakolta gyorsan azt az epizódot, tehát Te is könnyedén le tudnád szedni, ha utánanéznél.
6. Ne félj barátkozni! A LiveJournal erről szól! Legyen sok barátod, de válogasd meg őket. Boldog-boldogtalant ne jelölj meg barátként, mert ez azzal is együtt járhat, hogy áttekinthetetlen lesz a LiveJournal Friends újságod. Ha mégis megtörténik, hogy "kifogtál" egy olyan Communityt vagy barátot, ami napjában több oldalnyi "szeméttel" látja el a Friends részlegedet, szelektáld és szűrd meg valamilyen kritérium (pl. online barát, személyes ismerős stb.) a barátaidat. Erre is van lehetőség, olvass utána.
Sok LiveJournal tulajdonos időnként végig szokta nézni az F-listjét (a "barátai listáját"), és esetleg törli azoknak a nevét, akikkel egy ideje nem beszél, vagy akik nem szólnak hozzá a bejegyzéseihez. Az F-list szelektálása mindenkinek a magánügye, tartsd tiszteletben és ne hőbörögj, ha valaki letiltott a barátai listájáról. Ha Te is magánjellegű bejegyzéseket írsz, nem árt Neked sem időnként megszűrni, hogy kik olvasgatják a bejegyzéseidet. Ne érjen kellemetlen meglepetés.
7. Ne felejtsd el használni a címkéket (tags), legyen szó akár a saját LiveJournal oldaladról, akár bármely Communityről, ahová bejegyzést írsz. A saját tagek később segítenek könnyebben eligazodni a saját oldaladon (amikor már évek óta írogatsz bele napi-heti rendszerességgel, akkor ez igenis probléma), a közösségi oldalakon pedig nem vívod ki a moderátorok haragját.
Ha írsz egy bejegyzést, használd bátran a Current Mood
("jelenlegi hangulat"), Current Location ("jelenlegi tartózkodási hely")
és a Current Music ("jelenlegi zene") rubrikákat is. Az utóbbi kettőt már
csak azért is, hogy más is tudja, épp mi a kedvenc zenéd, amit hallgatsz vagy
épp hol vagy. (Helyszínként előszeretettel szoktak megadni olyasmiket, mint pl.
"Akanishi Jin nacijában". XDD)
8. Használj hangulatjeleket! A hangulatunk kifejezésére több száz angol szó közül választhattok (ami nagyon jó nyelvgyakorlásként is felfogható), ráadásul a döguncsi emotikonok helyett bármelyik kedvenc szereplőtök arckifejezéseivel is prezentálhatjátok az aktuális hangulatotokat. Mi a kedvenc élő bishijeinket tartottuk erre legalkalmasabbnak, de egy ilyen mood theme ("hangulattéma") elkészítése már haladó feladat, de akárcsak a layout esetében, ebben a műfajban is vannak mások által készített "kész" témák, amiket felhasználhatsz, ha a készítője megengedi. Mi is készítettünk egyet, itt megtalálhatod.
9. Ne félj hozzászólni! A felhasználók szeretik a hozzászólásokat, és nagyon érdekes beszélgetések kerekednek belőlük. Ha valaki felvett a barátai listájára, akkor nyilván nem sértődik meg (sőt!), ha "beleszólsz" az életébe, legalábbis abba a szeletébe, amit meg akar osztani a LiveJournal oldalán.
10. Témajavaslatok. A LiveJournal oldaladon szinte bármiről írhatsz, amiről csak akarsz. Egy-két ötlet kezdésnek: (Nem kell egyet választanod, akár mindegyik megfér egymás mellett.)
- Személyes blog. Ezen ugyebár nincs mit magyarázni. Bármit, amit magadról, az életedről, a mindennapjaidról meg kívánsz osztani akár képekkel, videófelvételekkel illusztrálva. Reflektálj a nap híreire, eseményeire, oszd meg mit gondolsz a napi politikai- vagy sporteseményekről, rendezvényekről, vagy bármiről, amit aznap hallottál, és érzelmeket váltott ki belőled.
- Saját alkotások. Szeretsz írni? Van néhány jól sikerült saját versed? Vagy néhány rajzod a kedvenc animeszereplődről/színészedről/énekesedről? Készítettél néhány új ikont? Oszd meg a LiveJournalen (és akár jelezd a témával foglalkozó közösségi oldalon, hogy megosztottad)!
- Nyomon követed a szakmád legújabb híreit, újításait, esetleg jár neked egy szakmai folyóirat, ami itthon nehezen hozzáférhető? Nosza, tájékoztasd a kollégáidat, és vitasd meg velük az újdonságokat, vagy avasd be az érdeklődőket a szakmád rejtelmeibe (persze csak azokban, amikbe be akarod őket avatni), oszd meg velük, mire érdemes kívülállóként odafigyelniük, ha megvásárolják, igénybe veszik szakmád termékeit, szolgáltatásait.
- Tele vagy nem használt, de még használható cuccokkal, aminek más talán örülne? Nyiss cserebere piacot a LiveJournal oldaladon!
- Sokat utazol? Akkor nagyon sok hasznos információd van azokról a helyekről, ahol már jártál.
- Sokat olvasol vagy sok filmet nézel, vagy sok számítógépes játékot ismersz? Írj róluk összefoglalót, ajánlást!
- Vettél valamit, és mindenkinek ajánlanád? Vettél valamit, és senkinek sem ajánlanád? Tudod, hogy melyik a világ legjobb hajlakkja, mert mindet próbáltad? Esetleg minden sushi-bárból rendeltél már a városban? Mondd el, melyik a legjobb, és miért!
- "Országos" rajongója vagy egy animének, egy színésznek, énekesnek, írónak? Oszd meg a vele kapcsolatos információidat, híreidet, képeidet, felvételeidet a rajongótársakkal!
LiveJournal szótár
Íme egy kis segítség a LiveJournal szubkultúra nyelvezetéhez. A hunglish verziót csak tájékoztatás végett írtuk oda, elrettentő példaként, ezek a változatok mindenképpen kerülendők!!!
LJ - rövidítés, jelentése: LiveJournal
Community - főnév, jelentése: közösség, közösségi oldal, hunglish: kommuniti
Recent entries - kifejezés, jelentése: legutóbbi bejegyzések vagy friss bejegyzések (beállítás szerint a legutóbbi 10-20 bejegyzés az adott LiveJournal oldalon vagy közösségben)
Archive - főnév, jelentése: archívum, régebbi bejegyzések
Friends - főnév, jelentése: barátok (azok a LiveJournal felhasználók, akiknek bejegyzéseit rendszeresen olvassátok)
Friends only - kifejezés, jelentése: csak barátoknak (olyan LiveJournal oldal, amit csak a tulajdonos barátai olvashatnak)
User info - főnév, jelentése: információk a felhasználóról vagy felhasználói profil
tag - főnév, jelentése: címke (a bejegyzések "alá" írt témamegjelölő szócska)
comment - főnév, jelentése: hozzászólás; ige, jelentése: hozzászólni, hunglish: commentelni/kommentelni
current mood - főnév, jelentése: jelenlegi hangulat
layout - főnév, jelentése: háttér, szerkezet, elrendezés, kinézet (a LiveJournal oldalad kinézete, ami lehet szabvány vagy személyes)
F-list - főnév, jelentése: barátok listája (azoknak a LiveJournal felhasználóknak a listája, akiknek a bejegyzéseit rendszeresen olvassátok)
friend - ige, jelentése: barátként bejelölni valakit (pl. feel free to friend me, azaz "bátran jelölj be barátként"), hunglish: friendellek
friend back - ige, jelentése: barátként bejelölni valakit, aki téged már bejelölt, hunglish: visszafriendellek
post - főnév, jelentése: bejegyzés; ige, jelentése: bejegyzést írni, hunglish: posztolni
newbie - főnév, jelentése: friss hús (frissen regisztrált felhasználó, frissen csatlakozott közösségi tag)
fandom - főnév, jelentése: rajongói kör, hunglish: newbie vagyok a fandomban, azaz "csak most léptem be a rajongói körbe" *Island ettől rohan ki a világból*
LJ-cut /cut - főnév, jelentése: kivágás, bővítmény a bejegyzésen belül, hunglish: cutolni.
credit - főnév, jelentése: a rajongói alkotás készítőjének megjelölése, hunlish: kredit. Nem azonos a copyrighttal. A copyright a szellemi vagy művészeti termék eredeti készítőjét védi (tehát a mangakát, a stúdiót vagy a kiadót), a credit pedig az ebből készített "másodlagos" termék készítőjét.
user pic - főnév, jelentése: ikon, avatár, felhasználói profilkép.
spoiler - főnév, jelentése: poén lelövése, hunglish: spojlerezni.
Kedvencek
A kedvenc LiveJournal oldalaink és közösségeink, amiket talán ti is érdekesnek fogtok találni:
Bishounen Paradise LiveJournal in English (a Bishounen Paradise angol nyelvű LiveJournal oldala, ahol a frissítések mellett a BP-n nem megjelenő tartalmakat is megosztunk)
Aut Caesar aut Nihil (Island saját LiveJournal oldala személyesebb és a BP profiljába nem illő érdeklődési köröket érintő bejegyzésekkel.)
Egy magyar nyelvű LiveJournal Community, ami csak azért jött létre, hogy
eleget tegyen a bishi-hiánytól elkeseredett fangirlöknek. Infók, képek,
letöltések, grafikák, rajongói alkotások - egyszóval minden egy helyen a kedvenc
(elsősorban hús-vér) bishijeinkről. ^^ Friends Only, de minden bishi fanatikus új tagot
szeretettel várnak Jillyék. A fenti képi illusztrációknál a Bishie Heaven
jellegzetes kék layoutját is felhasználtuk szemléltető eszközként. ^^
J-One Records (KAT-TUN letöltési lehetőségek minden mennyiségben)
KAT-TUN Love (a legnagyobb KAT-TUN rajongói Community)
Vampire Knight Community (a legnagyobb Vampire Knight rajongói Community)
Yamane Ayano Community (Yamane Ayano mangáival foglalkozó rajongói Community csak 18 éven felülieknek.)
Az oldal felkerült: 2008. december 19.