Cím: MAGÁNYOS SZERENÁD (staccato furioso)

Írta: Island
Anime: La Corda D'Oro

Szereplők: Tsukimori, Hino

Párosítás: Tsukimori / Hino

Korhatár: 18 éven felülieknek!
Jellemzők: humoros, erotikus

Figyelmeztetés: nincs
Megjelenés: 2009. március 1.
Fejezetek: 1
Befejezett: igen

Rövid előzetes: Mit csináljon egy tehetséges, 17 éves géniusz hegedűművész, ha azzal a ténnyel kénytelen szembesülni, hogy az éjszaka közepén a szomszédos apartman erkélyére véletlenül kizárta magát a szomszéd? Valószínűleg megvonja a vállát és annyiban hagyja a dolgot. És ha az a szomszéd épp Hino-san - történetesen ruha nélkül? ^^

Megjegyzés: A fanfiction alapját néhány olyan mangakép adta, ami igencsak beizzította Island fantáziáját. ^^  Természetesen a Finder Series mangának köze sincs a La Corda D'Orohoz, de Akihito ezeken a képeken annyira hasonlított Tsukimori-kunra, hogy Island nem bírt magával. ^^ Az átvariált mangaképeket bónuszként megtekinthetitek a fanfic alján. Csak saját felelősségre. ^^

1. FEJEZET

Len sóhajtva leengedte a vonót. Nem volt teljesen elégedett. Úgy érezte, még nem sikerült mindent kihoznia a darabból, amit akart, de tudta, hogy aznap már nincs értelme erőltetni. Majd holnap még csiszol rajta egy kicsit. Rutinos mozdulatokkal elcsomagolta a hegedűt és a vonót, és félreállította a kottatartót a sarokba. Amikor végzett jól kinyújtóztatta a karjait. Nem volt még álmos. Éhes annál inkább, de nem akart lemenni az étkezőbe, mert tudta, hogy mindenki ott tömi a fejét, neki pedig nem volt kedve a locsogásukat hallgatni. Majd később lemegy, és bekap valamit.

Kinyitotta az erkélyajtót. A hűvös esti szél megborzolta a haját. Kicsit megborzongott, amikor bekúszott a pólója alá, de kellemesen frissítő volt.

Kiment és előredőlve a korlátra támaszkodott. A szél furcsa pisszegő hangon fütyült az ódon épület kövei közt. Jó kis hely volt. Len szerette az ilyen régi épületeket, a mohás köveket, a borostyánnal benőtt filagóriákat. Holnap majd szerét ejti, hogy körbesétáljon a kertben.

Megint az a pisszegő hang. Len körülnézett, aztán meggyőzte magát, hogy nem hallott semmit.

- Pszt!

Balra a háta mögött. Oda fordult, de megint nem látott semmit.

- Pszt! Tsukimori-kun!

- Ki az?

- Én. Hino Kahoko.

Len hiába erőltette a szemét.

- Hino-san? Hol vagy?

- Hát itt.

A hang határozottan a szomszéd erkélyről jött. Próbált körvonalakat kivenni, de sehogy se látta, hol az az "itt".

- Nem látlak.

- Itt, az erkélyen.

- Gondolom, mert a hangod onnan jön, de nem látlak.

- Tudom, mert a korlát mögött guggolok.

- Mit keresel ott? Jól vagy?

- Igen, persze, csak...

- Valami baj van?

- Nem. Izé... Szeretnék egy kis segítséget kérni.

Oké. Helyben vagyunk. Hino megint nem tud valamit elolvasni a kottában.

- Miről van szó?

- Hát... Az a helyzet, hogy... kizártam magam az erkélyre.

Len leszegte a fejét, hogy ha Hino esetleg látja, ne vegye észre a mosolyát.

- Várj egy percet, mindjárt átmegyek, és kinyitom belülről.

- De a szobaajtóm is zárva van.

- Akkor elkérem a pótkulcsot.

- Senseinél van.

- Tudom. Mindjárt jövök.

- Várj!

- Mi van?

- Nem kérheted el tőle.

- Miért nem?

- Mit mondasz, miért kéred?

Len erre nem is gondolt. Hinónak igaza van. Elég ciki lenne odamenni a Senseihez azzal, hogy "adja már oda Hino szobájának a pótkulcsát". Tsuchiura és Hihara kérdés nélkül kitekernék a nyakát.

- Nem tudom – felelte tétován. – Majd valamit kitalálok.

A fenébe. Ez nem fog simán menni. Most törheti a fejét, aztán izgulhat, hogy beveszik-e a meséjét.

- Mi lenne, ha szólnék Fuyumi-channak?

- Ő már ilyenkor alszik.

Pompás. Ő vigye a vásárra a bőrét, de Fuyumi-channak nehogy megzavarjuk az álmát.

- Oké. Megoldom. Mindjárt jövök.

- Tsukimori-kun!

- Mi van?

- Addig is... Át tudnál dobni onnan valamit?

- Valamit?

- Valamit, amit a vállamra teríthetnék.

- A csajok mindig egy szál pólóban zárják ki magukat a lakásból?

Hino nem válaszolt.

- Persze, mindjárt hozok valamit.

Bement a szobába, és körülnézett, hogy mit tud odaadni. A pulóvere volt az első, amin megakadt a szeme.

- Hino-san, állj fel, hogy át tudjam dobni.

Néma csönd.

- Hino!

- Itt vagyok. Dobd csak át, elkapom.

Kicsit összébb hajtotta a pulóvert, és áthajította oda, ahol a hangja alapján Hinót vélte.

- Köszönöm.

Lennek hirtelen eszébe jutott valami.

- Mióta vagy ott kint, Hino-san?

- Három órája.

Úristen! Ehhez azért elég hideg van.

- Bújj bele, én meg sietek a kulccsal.

Meg sem várta a választ, berohant, magára rántotta a cipőjét, és lerohant a hallba.

A többiek még mindig az ebédlőben beszélgettek. Sensei hangját is hallotta. Amikor leért, végigsimította magán a pólóját, és beletúrt a hajába, majd szándékosan lelassított lépésekkel megindult a hangok felé. Azt fogja mondani, hogy ő zárta ki magát a szobájából, és elkéri az egész kulcscsomót. Akkor nem fognak gyanút. Remélte, hogy a Sensei nem maga akarja majd visszaengedni a szobájába, mert akkor bukik a terv.

Hirtelen megakadt a szeme valamin. A tágas előszobában a tükör előtti fali konzolon egy kulcscsomó hevert. Nem lehet ilyen szerencséje. Oldalra sandított, hogy nem vették-e észre, majd odalépett, felkapta, és meg sem állt Hino szobájának ajtajáig.

Nagyjából tucatnyi kulcs volt a karikán, de másodikra eltalálta, hogy melyik illik a zárba.

Egyenesen átvágott a szobán az erkélyajtóhoz, és a kilincset megemelve félrehúzta. Legnagyobb meglepetésére odakint nem látott senkit. Mégis elvétette volna az ajtót?

- Hino! Hino-san!

A bal oldalán megmozdult a hibiszkusz a dézsában.

- Itt vagyok.

- Jól vagy?

- Igen. Gyorsabban ment, mint hittem.

- Szerencsém volt. De most aztán befelé, csoda, ha eddig nem fáztál meg.

- Oké, mindjárt megyek. És köszönöm.

Hino... pontosabban a hibiszkusz nem mozdult.

- Nincs mit. De mire vársz? Gyere már be! És add vissza a pulóveremet!

- Majd... majd mindjárt átviszem, jó? A pulóvert.

- Nem sürgős, de mit ácsorogsz még itt kint?

- Várom, hogy elmenj.

Len meglepődött. Ez a lány azt hiszi, hogy veszélyben van, amíg ő itt van a szobában? Meddig fog még itt kint vacogni? A végén még tényleg beteg lesz, és akkor megint elmarad a gyakorlással. Még mit nem!

Benyúlt a hibiszkusz mögé, és megragadta a lány karját. Hino halkan felnyikkant, és kirántotta a karját Len kezéből.

- Ne csináld már, Hino, irány befelé!

Ismét megfogta a karját, és kissé megrántotta, de túllőtt a célon, mert Hino elvesztette az egyensúlyát. Még épp időben fogta meg.

Egy másodpercig riadt tekintettel néztek egymásra. Lennek nem kellett végignéznie rajta, hogy tudja: a lány semmi mást nem visel, csak az ő pulóverét. Bakker. Mit csinál ez a némber meztelenül az erkélyen?

Egyikük se mozdult, de Len érezte, hogy Hino egész testében reszket. Átfutott a fején, hogy ha a lány most sikoltozni kezd, akkor neki vége.

- Hino!

- Tessék?

- Ugye most nem fogsz sikítani?

- Még nem tudom.

- Aha. Akkor én most lelépnék, mielőtt eldöntöd, hogy ha mégis, akkor már ne legyek itt.

- Igen, az jó lenne.

- Remek. Pompás.

Csak merre van az az átkozott ajtó?

- Akkor... megyek.

- Jó.

De ahhoz előbb el kellene engednie Hinót.

Valahogy sikerült. A lány szorosan maga köré fonta a karjait, és azzal együtt Len pulóverét.

- A pulóverem ráér.

- Köszönöm. És köszönöm a segítséget is.

- Máskor légy óvatosabb!

- Sajnálom, ha gondot okoztam.

Fogalma nem volt, hogy vitte vissza a kulcscsomót, aztán hogy keveredett vissza a szobájába. Odabent behúzta a függönyöket, majd lerogyott a földre a fal mellett, és a tenyerébe támasztotta a homlokát.

Már értette, miért bujkált Hino a korlát mögött, és miért nem akart előjönni a hibiszkusz mögül. Ő állat, meg kirángatta onnan. Milyen finom puha volt a teste.

...

"Na ácsi! Állj le, Len! Csak nem fogsz ráindulni?"

Kétségbeesetten konstatálta, hogy elönti a forróság. Beharapta az ajkait, és a körmeit a tenyerébe mélyesztette, de nem használt. Hátracsapta a fejét, hogy nekikoccanjon a falnak. Az sem használt.

Na, ne! Ő nagymellű hentai csajokra szokott beindulni. Hinónak nincs is melle. ... De akkor mi volt az, ami az előbb olyan finoman a mellkasához nyomódott?

- Ez a csaj... nem normális... - suttogta maga elé. – Ha tudná, hogy...

Akkor sikított volna.

"Tsukimori-kun... Tsukimori-kun, ne... Ah.... Tsuki... Aaah..."

Nem. Az kizárt. Tuti, hogy sikított volna.

Becsúsztatta a kezét a nadrágjába.

"Naná, hogy be vagyok indulva. Anyaszült meztelen volt."

...

"Na jó, majdnem anyaszült meztelen."

Próbált valamelyik csinibabára gondolni valami magazinból vagy hentaiból, de nem ment.

"Ezt nem hiszem el... Még ha valami bomba nő lenne. De nem is az esetem."

- Nnn...

A másik kezével felhúzta a pólóját, és izgatni kezdte a mellbimbóját.

"Vagy mégis...?"

A hímtagja keményen lüktetett a tenyerében. Ez így nem lesz jó. Mindjárt elsül.

Megszorította, hogy kicsit lehiggadjon, és lejjebb tolta a nadrágját a csípőjén.

"Nyugi, Len! Csigavér! Oké. Finom lesz. Csak egy darázsderekú szépség kell ide hosszú vörös... Nem. Hino is vörös. Inkább szőke hajjal. Amint megáll itt terpeszben, rövid szoknyában, bugyi nélkül, úgyhogy épp belássak a..."

- Baz' meg! Nem volt rajta bugyi!

Akármire próbált gondolni, lelki szemei előtt mindig csak Hinót látta, a kipirult arcát, ahogy alatta piheg. Az ő pulóverében.

- Ah... Hah...!

Ilyen nincs. Nem is húzogatja. Nem igaz, hogy ennyitől elmegy. De miért pont ő? Miért pont...

- ...Hinoooooooooooooo!!!

VÉGE